Chile

Majdnem 1920 új óvodai férőhelyet fognak létrehozni Marga-Marga megyében. Az oktatási reform lépéseit sokan vitatják, helytelennek tartják a kormány koncepcióját többek közt maguk a diákok is, akik évek alatt, az egész országot megrázva kiharcolták, hogy végre megtörténjen az oktatási rendszer rendbehozása. Az óvodai nevelés jelentőségét azonban senki nem vitatja.

A kép az El Mercurio de Valparaíso október 19-i számából származik.

Másfél év telt el a földrengés óta. Háromszor is jártam Talcában, tréningeket tartottam, és egyénileg is dolgoztam az iskolákban-óvodákban pedagógusokkal. Többségük poszt-traumatikus stressz-szindromában szenvedett. Én is. Olykor, egy-egy földmozgáskor még előjön a szédülés.

A föld alatt rekedt bányászok története elhalványította a földrengés emlékét, holott - mint Délen élő barátaimtól hallom - a stressz továbbra is gyötri őket, hiszen arrafelé mindennaposak az 5-ös nagyságrendű rengések. Az újjáépítés sem halad nagyon gyorsan. Jó lenne megint odautazni, és kontroll vizsgálatot csinálni. Újból felvenni a PTSD-tesztet azokkal, akikkel korábban dolgoztam. Segítséget végülis nem tudtam szervezni magamnak, mindent a családi költségvetésből fedeztünk.  

Kora délután értem a városba. Cecilia - akit nem ismertem addig személyesen - nem várt a buszállomáson. A Turbus és a Condorbus, a két nagyvállalat, külön pályaudvart tart fenn. Az üzlethelyiségek többnyire üresek. 

A szállásom valahol a központban van, csak sejtem, merre. Nem drága, fürdőszobás szoba reggelivel napi 18.000 peso (7.600 Ft), de a pénz a családi költségvetésből származik. Hátha van még olcsóbb... A buszpályaudvarhoz szálloda is tartozik. Bemegyek, biztos, ami biztos, megkérdezem az árat. 30.000 peso... Köszönöm, nem kérem. A szállodának a szobákon kívül van más szolgáltatása is, háromezer pesoért le lehet zuhanyozni, és megreggelizni. Az éjszakai járatok utasainak ez biztosan nagy megkönnyebbülés lehet.

Van az utcán, szemben a bejárattal egy másik "szálloda" is, valami agrárius szenthez címezve. A falai feketére festve, a bejárata fekete vasajtó... Kik járhatnak oda? Nem bizalomgerjesztő, inkább kihagyom.

A Google Föld alapján nagyjából tudom, merre van a szállásom, de a távolságot nehezen tudom megbecsülni, nem merek gyalog nekiindulni. Egyébként is van bennem egy kis félsz. Ki tudja, Talcában milyen a közbiztonság? Biztos, ami biztos, taxiba ülök. 

Egy darabig még tudom tartani az irányt, de néhány kanyar és visszafordulás után már fogalmam sincs, hogy tényleg a szállodába tartunk, vagy megsétáltat előbb a sofőr. A városszerkezet "karteziánus", azaz, a városközpontban lévő tér a 0, onnan indulnak rácsos rendszerben az utcák: keleti, nyugati, déli, északi. Látszólag teljesen logikus, mégis, kevés kapaszkodót ad a memóriának. És mivel a terep nem teljesen sík, és folyók is szabadalják, emiatt helyenként teljesen értelmetlen az elnevezés. Vannak az eredeti utcakitűzésnél sokkal később épült negyedek, amelyekben például "keleti 43a, b, c, d, e" utca található. Ennél azért a Kossuth, Petőfi, Jókai jobb... 

 Talca az a város, ahol először éreztem otthon magamat Chilében. A zárt beépítésű földszintes utcák magyar kisvárosokra emlékeztetnek. A tágas, francia stílusú főtér őshonos, de gesztenyére hasonlító fákkal és szökőkutakkal, körül historikus és szecessziós épületeivel akár az Alföldön is lehetne. A környező utcákban a diákok és háziasszonyok közé sombrerot viselő gazdálkodók keverednek. Itt van Chile mezőgazdaságának a szíve.

Nagy a nyüzsgés az utcán. Alig van hová beülni. A főtér sarkától induló gasztronómiai "tengely" romjai eltakarítvák, üres telkek ásítoznak a kisvendéglők, kávéházak, karaokebárok helyén. Az egész utca eltűnt, a város északi részével együtt. 

A város déli része Balassagyarmatot, és az Ipolyt juttatja eszembe. A Claro folyó füzekkel benőtt partjainál földszintes városrészek húzódnak. Az északi part hagyományos vályogházai közül sok került földre, a déli parton újabb építésű negyedben ballagok, itt fából építkeztek, és mediterrán cserép helyett bádoggal fedték a házakat.

A romeltakarítás költségesebb, mint egy ideiglenes faház, milliókba kerül. Sok tulajdonos, aki elveszítette mindenét, nem képes megfizetni a nehézgépek kölcsönzését, emiatt sok helyen éktelenkednek romok. A kormány által küldött gépeket sokan nem tudták igénybe venni. Megoldás egyelőre nincs.

A károsultak egy része Talca külvárosaiban bérelt lakást. Némelyeknek jutott a komfort nélküli faházakból, melyek az első őszi eső alkalmával beáztak, ezért a kormány utólag fóliákat juttatott a bennlakóknak, hogy azzal takarják le a kunyhót. Sokan pedig végleg elköltöztek városukból.

 Santiago utan felszantatlan oszi kukoricafoldek, gyumolcsosok es vegeerhetetlen szoloultetvenyek kozott haladt a busz a panamerikai autouton. Curico kozeleben megszaporodtak a megaposztereken a novenyvedoszer- es mutragyahirdetesek. Egyre tobb orias munkagep latszott a foldeken. Furesztelepek, hutohazak es borkombinatok valtottak egymast, kozbul nehany kalyibabol allo nyomorult telepekkel. A patakok menten tobb a fuz es jegenyenyarfa mint az eukaliptusz. Az Andok itt mar alacsonyabb, es a Parti Cordillera nem magasabb a Borzsonynel. Kezd otthonos lenni a taj.

Curicoban tesz egy kort a busz a varos kozepen huzodo gyonyoru platanfasor korul. Az Andrassy ut ugyanarra a kaptafara keszult, mint Chile kozepso regiojanak varosai. Parizs volt a pelda. A talcaiakat szoktak azzal bosszantani, hogy sokat hisznek magukrol, hiszen a jelszavuk "Talca, Parizs, London". Ez a provincialis onteltseg szimboluma. Alapja annyi, hogy egy Franciaorszagbol idetelepult kalaposmester "muveiben" a szalagon szerepelt allitolag a harom varos neve. 

Az igaz, hogy a foutcan sok ferfi fejen latok kalapot. Ez Santiagoban, Valparaisoban, Viña del Mar-ban nem szokas. Sot, egy igazi, ponchos huaso (chilei cowboy) is setalgat az egyik bank elott.

 Elhalasztottam egy nappal az utazást. Ma délelőtt Chile-Svájc meccs. Ezt nem lehet kihagyni. A környéken már fújják a vuvuzelát, szombaton kétezer pesoért árulták a főutcán.

Az első chilei meccset a múlt héten Pinera elnök Dichatoban nézte óriás kivetítőn. Dichatot rombadöntötte a februári földrengés, és elmosta a szökőár. "Zafrada", a korábban általam is említett tévériportban szereplő kisfiú Dichatoban él.

 Holnap reggel korán Talca városba utazom. A busz oda-vissza 12 ezer peso (5 ezer HUF). Harmadannyiba kerül, mint egy hónappal a földrengés után. Akkor a Pán-amerikai autóút tele volt hasadásokkal, és egy gyönyörű régi híd, pont Talca előtt, beomlott. A kocsik csak kerülővel tudtak közlekedni. Némelyik buszvállalat egészen képtelenül megemelte az árait. Azután a tiltakozás hatására visszakoztak.

Vina del Mar-ból közvetlen járat van, amely fél órát ácsorog Santiagoban. Ez jó, mert a bőrönd a buszban marad, el tudok menni ahova kell, veszek olvasnivalót, kávézom egyet. A santiagoi buszpályaudvar hatalmas, olyan, mint egy repülőtér, még terminálból is kettő van. Az egyik a két megavállalaté, a Turbus és a Condorbus osztozik rajta. A másik terminál gyalog öt perc, onnan megy és érkezik az összes többi vállalat kocsija.

Amióta visszafejlesztették a vasúti közlekedést (ennek majd utánanézek pontosan, hogyan és miért), a busz a fő közlekedési eszköz. A legészakibb város, Arica, és a legdélibb, Punta Arenas egyaránt körülbelül kétezer kilométerre van a fővárostól. 

Az átlagos távolsági buszon is repülőgépülések vannak. A modernebb járművek légkondicionáltak. A legtöbb buszon a sofőrfülke fölött televízió, rendszerint régi filmeket adnak. Egy kijelzőn folyamatosan fut az információ a jármű sebességéről, a külső hőmérsékletről, és arról, hogy hány órája vezet megállás nélkül a sofőr. Öt óránként kötelező megállnia és pihenni. Az éjszakai járatokon két sofőr is van.

Hosszabb utakra érdemes este indulni. A "semi-cama" ülés félig hátradönthető, és lábtartó tartozik hozzá. Valamivel drágább a fekhellyé alakítható ülés, amelyen egész kényelmesen lehet aludni, és hajnalban forró reggelivel ébreszt az utaskísérő.

Talca nincs messze, délután kettőre már oda is érek. Hogy onnantól mi lesz, nem tudom. Azért megyek, hogy helyszíneket keressek a projekthez, befogadó iskolákat. Csütörtökön délután indulok vissza.

Kinyomtattam hat példányban a projektet, beraktam dossziékba a névjegyemmel együtt. Majd meglátjuk, mi lesz. Talcában 24 iskola sérült meg.

 David McKay nem kispályás. Miután átküldött nekem PayPal-on kemény 100 dollárt, beszélt a mexikói EFT-találkozó szervezőivel. Megígérte, hogy a találkozóról kiadott DVD-kből befolyó összeg felét nekem küldik. Lorena Garces ecuadori pszichológusnő, a site-ján havonta tart egyórás online konferenciákat. Ő meg azt ajánlotta fel, hogy a következő konferencia az én projektemről (úristen...) fog szólni, és a hallgatóktól adományokat kérnek.

Till Schilling, a "Tappy Bear" atyja. Az ő specialitása a jókora mackó, melynek testébe be vannak építve az EFT kopogtatási pontjainak megfelelő helyen gombok. Így a gyerekek is játszva megtanulják a "kopogtatást". Till tartotta velem a kapcsolatot.

"Állíts össze egy Power Point prezentációt, azt Lorena kirakja a site-ra, és majd te magyarázod, mit látnak a nézők". Könnyű azt mondani... Egyáltalán, mit is akarok? Lemenni Délre? Hová? Kihez? Mit mondok neki? Meddig leszek ott? Mibe fog ez kerülni? Hogyan számolok el a pénzzel? Mennyi fog összejönni? Nekem nincs pénzem, alig van kliensem. Egyáltalán, most mi van?

Belöktek a mélyvízbe. Kénytelen voltam kigondolni egy projektet.